system hirek
[] System of a down Sziasztok! Tegnap azért nem írtam,senkinek,mert ballagáson voltam (a sajátomon) :D :) 2006.május 11. System Of A Down - turnéhegyek Daron Malakian gitáros nemrég a Rolling Stone-nak adott interjút, melyben elmondta, hogy a közeljövőben nagyon rá fog kapcsolni csapata. Az hagyján, hogy idén két sorlemezt is meg fog jelentetni a System Of A Down (a Mezmerize tavasszal és a Hypnotize ősszel lát majd napvilágot), de a zenekar két éven át szeretne turnézni. Daronnak egyébként a Lost in Hollywood és a Cigaro a két kedvence a friss nóták közül. "Nyár vége óta folyamatosan szállnak fel újabb és újabb hírek az új System Of A Down album megjelenéséről, ezek előbb őszre, majd decemberre ígérték, a legújabb hírek szerint pedig január közepén fog megjelenni a következő lemez. A német Rock Hard magazin már az album címét is tudni véli: Hypnotize. Az új anyag producere megint Rick Rubin lesz, a hangmérnök pedig az általa nemrég az American Recordingshez szerződtetett énekes/dalszerző Johnny Polonsky, aki az Axis Of Justice rendezvényeken többször Serj Tankiannal közösen lépett fel. Pár hónappal ezelőtt Serj arról nyilatkozott, hogy remekül megy a munka, meg van elégedve a dalok változatosságával. A dalokat egy, a kaliforniai Hollywood Hillsben levő házi stúdióban vették fel. Serj szerint jót tett nekik is és a zenének is, hogy ez nem egy steril, hagyományos stúdió, sikerült egy másfajta hangzást kialakítani, végig élvezni az ottlétet és a közös zenélést. A felvételi munkákról Daron Malakian beszélt: "Lejátszunk egy dalt végig, rögzítjuk, majd meghallgatjuk és eldöntjük mi az, ami még jobbá tehetné - megismételni egy refrént vagy egyszerűen átcsoportosítani a témákat. Néhány új dalnak igazán nagyszerű részei vannak, mi pedig az egész dalt akarjuk igazán nagyszerűvé alakítani." Malakian szerint néhány meglepő hatás is hallható majd a System új anyagán. "A hatások skálája a Kraftwerktől a Darkthrone-on és a Zombies-on keresztül a Beach Boys-ig terjed, de ez mind összeépül, összeillik" - mondta. - "A dolog működik." 2004:"Ismét részt vesz az ausztráliai Big Day Out fesztiválon a System Of A Down. Augusztus 29. A System Of A Down nyilatkozott a Leeds-i fesztiválon történt incidensről Shavo Odadjian, a System Of A Down basszusgitárosa, exkluzív nyilatkozatot adott az nme.com-nak a Leeds-i fesztiválon augusztus 22-én történt fellépésükről, aminek során három embert kórházba szállítottak, és 22 megsérült a tömeg nyomásában. Mint korábban hírül adtuk, a tömeg erős előrenyomulása elmozdította a biztonsági korlátot fél méterrel a pénteki koncerten, ami a bandát a koncert tíz perces megszakítására kényszerítette. "Annyi srác van ott, és úgy fel vannak pörögve, hogy még a fémet is szétnyomják." - mondta Odadjian. - "Elnyomták a korlátot, de amint észrevettük, leálltunk a koncerttel. Megkértünk mindenkit, hogy mind a hatvanezren tegyenek egy lépést hátra. Úgy néztek ránk, mintha megőrültünk volna." "Ez a mi felelősségünk" - tette hozzá Odadjian. - "Még ha a mi műsorunk is, ha a srácok megsérülnek, le kell állni. Ha az energia beindul, a rajongóktól hozzánk elérve intenzíven cirkulál körbe. Ha ez túl sok, akkor meg kell állni és egy kis békés energiát kibocsátani." A basszusgitáros üzent minden rajongójuknak is, akik érintettek voltak azon az estén: - "Srácok, eszeveszett őrültek vagytok, ahogy ott elöl álltok. Sok kitartás és erő kell ahhoz, hogy a rengeteg többi rajongó előtt állhassatok." Hozzátette: - "Azoknak a srácoknak ott elöl nagyon sok ideje kellett állniuk. Ha előrenézel, nem látod az embertömeg végét, hát hogy kerültek ezek a srácok előre? Fogalmam sincs." Melvin Benn, a fesztivál egyik szervezője nyilatkozatot adott ki az nme.com-nak, amiben ez áll: "Tegnap a Leeds fesztiválon a System Of A Down műsorának első néhány percében a színpad előtti korlát körülbelül fél métert elmozdult előre. Ennek következményeképpen egy fiatal lány lába beszorult. A koncert néhány percre le lett állítva, hogy a lány kiszabadulhasson és a korlátot visszahelyezzék, ami egyszer sem omlott össze. Az orvosi szolgálatosok szerint 22 ember lett ellátva kisebb sérülésekkel, majd a további SOAD és Metallica koncertek hasonló incidens nélkül folytatódtak. Összességében a készenléti orvosi szolgálatosok 25%-kal kevesebb pácienset jelentettek az előző évvel összehasonlítva. A mai (vasárnapi) műsorok teltházasak, már folynak, nagyszerű hétvégének nézünk elébe." Huszonketten megsérültek a Leeds-i fesztiválon a System Of A Down koncertje közben 22 ember sérült meg a Leeds-i rockfesztiválon, augusztus 22-én, miután egy terelőkorlát összerogyott a System Of A Down műsora alatt. Szemtanúk állítása szerint a tömeg előreözönlött, miközben a csapat a Bramham Park-beli színpadon adta elő számait. Az amerikai együttes abbahagyta a zenélést, és megkérte a tömeget, hogy lépjenek hátrébb, hogy a rohammentősök segíteni tudjanak a sebesülteknek. A West Yorkshire-i Metropolitan Ambulance Service szóvivője azt nyilatkozta, hogy "a főszínpad előtti korlát széttörött, aminek következményeképpen sokan megsérültek a tömegben. Mind a 22 sérültet elláttuk, többségük kisebb alsó végtag sérüléseket szerzett, három beteget pedig a Harrogate Kerületi Kórházba szállították a készenléti mentősök." Hozzátette: "Egy szervező felment a színpadra és elmondta mindenkinek, hogy mi történt, próbálta megnyugtatni a tömeget. Ezt követően a Metallica következett, folytatódott a műsor." Melvin Benn, a Mean Fiddler Music Group koncertszervezője szerint a korlát nem törött el. A PA News-nak nyilatkozta: "Némileg mozgott a korlát, ahogy a tömeg előrefelé hullámzott, de nem omlott össze és nem törött el. " Szerinte valószínűleg a tömeg nyomása okozta a sérüléseket, a legrosszabbul járt két embernek a könyöke törött el. Több mint 50.000 embert várnak a vasárnapig tartó háromnapos fesztiválra. A fő fellépők között van a Metallica, a Linkin Park és a Blur is. A Satyricon a System Of A Down gitárosának kiadójához szerződött Daron Malakian, a System Of A Down gitárosa leszerződtette a Satyricon norvég black metal triót az EatUrMusic nevű kiadójához, és a már befejezett Volcano c. albumukat reméli, az év során megjelentetheti majd. "Azon bandák közé tartoznak ők, akik fáklyaként világítanak, és én tisztelem a munkájukat" - nyilatkozta nemrég Malakian. - "Emellett az album, amit ki fogok adni, valóban nagyon erőteljes. Sokkal közelebb lehet hozzá kerülni, mint a legutóbbi Satyricon lemezhez. Tele van jó kis megszokott hagyományos metalos dolgokkal." A System Of A Down gitárosa szerint a csapat új dalai gyorsabbak mint valaha Daron Malakian, a System Of A Down gitárosa nemrég azt nyilatkozta az MTV.com-nak, hogy a készülő lemezük új számai közül néhány, amit ő szerzett, gyorsabb mint a banda legtöbb eddig megjelent száma, és a keleti befolyások még kifejezettebben vannak jelen, mint eddig. "Egyfelől nézve dallamos, másfelől kemény, de nagyon sok dolog történik a keménység közben" - mondta Malakian. - "Egyik eddigi lemezünkhöz sem fog hasonlítani. Sok időnk volt rá, és sok időm volt újragondolni a hangzásunkat, néhány változtatást belevinni." "A régi riffjeinkben több 'chugga-chugga' hangzás volt" - mondja. - "Az újak jóval figyelemfelkeltőbbek, és keleti módra dallamosak. Szóval most tulajdonképpen ezt a fajta vibrálást tettem bele a sok kemény hang közé." A System Of A Down úgy tervezi, nagyjából hat hónapot dolgoznak majd Malakian anyagán, mielőtt a stúdióba mennének az új anyagot felvenni. "Biztos vagyok benne, hogy a többieknek is egy csomó ötletük van már, amiket elhoznak. Hozzáadják a maguk sajátosságait és együtt fogjuk eggyékeverni. Ez teszi Systemmé." Én úgy gondolom,hogy a rajongók a történtektől függetlenül ugyanúgy szeretik és rajongnak értük,mint az előtt...így vagyok vele én is!!! :)) Április 22. "A SERART Serj Tankian új, Serjical Strike nevű kiadójának nyitó kiadványa. Az album május 20-án kerül a boltokba." - olvashatjátok a következő cikkben: Serart - Serj és Arto projektje:: A SERART Serj Tankian új, Serjical Strike nevű kiadójának nyitó kiadványa. Az album május 20-án kerül a boltokba. A Tankian által "ellenállhatatlan művészi együttműködés"-nek nevezett SERART a System Of A Down frontember Serj Tankian és az avantgárd folk multi-instrumentalista Arto Tuncboyaciyan (aki a System többszörös platina vízválasztó lemezén, a Toxicityn ütősként vendégszerepelt) tehetségét egyesíti. "Ez nem egy rockzenei album, ez nem egy külön együttes, és nem is a saját szólóalbumom" - mondja Serj Tankian. "Ez egy együttműködés, és el voltam ragadtatva, hogy egy nagyon kreatív művésszel dolgozhattam. Ez egy nagyon különleges album." A SERART zenéjére jellemző a "műfajkeresztezés és a kultúrakeresztezés" is, egzotikus és eklektikus keveréke az elektronikának, költészetnek, közép-keleti melódiáknak, pán-afrikai ritmusoknak, klasszikus motívumoknak sok ütőshangszerrel vegyítve. Az albumon levő 16 audio szám mellett, a SERART-on van egy DVD extra is, egy 14 perces kísérleti film, a "Sun Angle Calulator", Matthew Amato rendezte és szerkesztette. "A film egy vizuális kollázs" - mondja Serj. - "A címe, 'Sun Angle Calculator', a tréfás megfogalmazása annak, hogy 'hadd segítsek, hogy meglásd a világosságot'". A törökországi Konstantinápolyhoz közeli kisvárosban született Arto Tuncboyaciyan több mint 200 felvételen jelent meg Európában, mielőtt az Egyesült Államokba költözött, ahol számos jazz legendával dolgozott együtt, mint többek között Chet Baker, Al DiMeola, Joe Zawinul, Paul Winter és The Earth Band. Arto-nak van egy saját zenekara is, az Armenian Navy Band. A rockrajongók Serj Tankiant a los angeles-i System Of A Down frontembereként ismerik. A System Of A Down 2001-es átütő sikerű lemeze, a Toxicity (aminek Serj egyben társproducere is volt), - több más kritikusi elismerés között - a SPIN magazinban az Év Albuma címet kapta, ötmillió példányban kelt el világszerte. Serj aktivista munkája is kiemelkedő, a társadalmi igazságért, a pozitív politikai változásokért dolgozik az Axis Of Justice-on keresztül, ami egy általa és az Audioslave-gitáros Tom Morello által alapított szervezet. A SERART ezt a két, látszólag teljesen eltérő, kreatív művészt egy új dimenzióban egyesíti. Ők ketten eredetileg a 2000-es Örmény Zenei Díjkiosztón találkoztak Arto előadása után. Barátság lett belőle, miután Arto a Toxicityn is megjelent (az outro felvételen szerepel), majd később zenei partnerséggé fejlődött és a vággyá, hogy kiterjesszék a saját zenei szótárukat, kultúrákat keverve és műfaji határokat túllépve. Az album felvételei egy szabad légkörű spontán szemlélettel folytak, mint egy expresszionista festmény egy hangos vásznon. A ritmusok, a változatos hangnemek és a skálák keresztezése az albumon a bolygónkra jellemző változatosságot tükrözi. "Számomra az jött le belőle, hogy a szeretnek nincs nemzetisége, mert az emberi lénynek lenni, ez az, ami sokkal fontosabb. Ez mindenkit magába foglal" - mondja Arto. "A nemzetiség és a vallás csak fűszerezi az emberiség ízét." "A SERART a szerelem művészete és a művészet szerelme... egyszerre" - Serj állítja. "Egy képi utazás és egy érzelmi utazás." A Serart számlistája: 01. Intro 02. Cinema 03. Devil's Wedding 04. Walking X-periment 05. Black Melon 06. Metal Shock 07. Save The Blonde 08. Love Is The Peace 09. Leave Melody Counting Fear 10. Gee-Tar 11. Claustrophobia 12. Narina (feat. Jenna Ross) 13. Zumba 14. Facing The Plastic 15. If I Can Catch 404 Ha valaki szeretné,hogy írjak valakiről vagy valakikről az írjon! :)) Legyetek jók,ha tudtok a többi nem számít! :) Sziasztok! « Előző bejegyzés Következő bejegyzés » Problémás tartalom jelzése